Abban, hogy ezt az EB-t se mink fogjuk rendezni, igazából nincs semmi meglepő. A magyar foci nagyjából annyit ér, amennyit, a bajnoki meccseken már körbecsókolják az intézőt, ha a nézőszám 1000 fölé emelkedik, jó eséllyel talán csak Burundi vagy Malawi ellen tudnánk kiállni válogatottilag, vagyis a helyzetünk jó, csak épp reménytelen. Jól tudta ezt minden döntéshozó, minden elemző, kivéve azokat, akik kishazánkban mindenkinél okosabbak. És ebben ismét csak nem tudunk mutogatni semerre, mert a hülyeség most is - mint mindig - pártfüggetlen. Elbuktuk, hát elbuktuk. És jó magyar szokásainkhoz híven megint indul a magyarázkodás és a felelőskeresés. Mert magyarázat és felelős mindig van.
Kezdjük talán a nárcisz-szindrómával, mint felelőssel, amely nem átallotta elhitetni a magyar döntéshozókkal, sportpolitikusokkal, sportvezetőkkel, nagyarcúakkal, jobbantudókkal, hogy a magyar-horvát pályázat "a legesélyesebb", aminek van "öt biztos" szavazata, és csak mellé kell még egy-kettő, hogy a haza fényre derűljön. Nos, az öt az valójában nulla lett. Mégis addig keverték magukat bele ebbe az önámító katyvaszba sport- és állami vezetőink, míg végül maguk is elhitték, hogy komoly esélyeink vannak. Ilyen foci mellett. Ne má'. Elég, ha az UEFA egyik döntéshozója belenéz öt percre egy Napkeltébe, és mindjárt pontos képet kaphat abból a nyolcvanas évekből ittmarad, avitt, dohos, büdösödő hullára emlékeztető politikai- és médiakultúrából, ami ebben az országban a nívó. És ennek a műsornak a fő-fő atyaúristene vitte ki a pályázatunkat. Ilyeneknek EB-t? A papírmasé díszletek között segget nyaló, szervilis, okoskodó hülyéknek? Ne má'. Pedig ők képviseltek minket, nem más. Ha csak Demcsák "kasztrendszer" Zsuzsát nem számítjuk ide.
Aztán felelős lehet még minden "külső tényező", amivel általában magyarázni szoktuk kudarcainkat. Mert mink ugye tökéletesek vagyunk, a tik vagytok mindig a felelősök, meg az ők (azok). A gonosz döntéshozók, akik nem ismerték fel a zsenialitás nemzetkarakterét a pályázatunkban, a csúnya bundabotrányos olaszok, akik nem átallottak négy szavazatot kapni, meg persze az acélmaffiózó ukrán pályázó-főnök, meg mindenki. Mert hisz mink megtettünk mindent, ami tőlünk tellett. Csak épp észre sem vettük, hogy nem ezzel volt baj, hanem a képességeinkkel. Azzal, ami tellett tőlünk. A széthordott és szarba politikuskodott focinkkal, a sportvezetőinkkel, akik minden kudarc és megalázás ellenére körmagyar-rendszerben váltják egymást a magyar foci élén és tökéletesen képtelenek bármiféle megújulásra, a politikusainkkal, akik a talmi népszerűség kék lepkéjét vakon hajkurászva mocskos módon beletenyereltek a labdarúgásba, és ott hagyták sötét kezük bűzlő nyomát mindenhol. Akik mind nárcisz-szindrómások, mind jobbantudják, csak épp valahogy sosem igazolja őket az élet. Egy következmények nélküli ország következmények nélküli vezetői. Ilyeneknek EB-t adni? Ne má'.
Aztán persze felelős maga Gyurcsány is, aki elkúrta, legalábbis a Fidelitas szerint. Bár ebből az ember számára elsőként az jön le, hogy a Fidelitas meg móricka-szindrómás, csak épp nem a kúrás, hanem az elkúrás jut mindenről az eszükbe. Három óra kellett nekik mindössze ahhoz, hogy az utóbbi húsz év minden sporttal kapcsolatos hülyeségét egy huszáros svunggal Gyurcsány nyakába varrják. Lehetett volna akár stopperrel mérni a hülyeséget. Egy böszme ország böszme ellenzéke. Ilyeneknek EB-t adni? Ne má'.
Szóval egyelőre úgy tűn, hogy nemzetkarakterológiailag alkalmatlanok vagyunk egy EB megrendezésére. Dohos, avittas, nyolcvanas évekből ittragadt sport- és állami vezetők, hazudós kormányfő, hazudós ellenzék, ráadásul egymás megfojtására való erős hajlamok. Egy ilyen ország ne is rendezzen EB-t. Először rendezzük végre közös dolgainkat, az a mi munkánk.
Bár jobban belegondolva, öt éve még olimpiát akartunk rendezni...
Szindrómia
hülye ország ne rendezzen EB-t
2007.04.18. 18:29 Malbex
Címkék: politika foci gyurcsány európa gyurcsány ferenc fidelitas napkelte politikai kultúra nemzetkarakter bullshit sportpolitika foci eb gyárfás tamás
2 komment · 1 trackback
A bejegyzés trackback címe:
https://baljobb.blog.hu/api/trackback/id/60436
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: ape tube 2018.01.18. 17:13:17
Braulio Estima MMA felkérést kapott - tucano
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Avicenna · http://www.temporary.blog.hu 2007.04.18. 22:58:56
A hülyeség pártfüggetlen? Nem tudom...a pártokat nem az különböztetni meg egymástól, hogy mennyi a benne ülők IQ-ja.
Ellenben az elmondható, hogy minden rendszerfüggő. Nem tartom tragédiának, hogy az EB-t nem mi rendezzük, sőt, nem is érdekel az EB, persze embere válogatja.
De aki a kormányt hibáztatja, hibáztassa inkább a kapitalizmust. Szerintetek tényleg azért szívunk, mert egy politikus azt akarja?
Ellenben az elmondható, hogy minden rendszerfüggő. Nem tartom tragédiának, hogy az EB-t nem mi rendezzük, sőt, nem is érdekel az EB, persze embere válogatja.
De aki a kormányt hibáztatja, hibáztassa inkább a kapitalizmust. Szerintetek tényleg azért szívunk, mert egy politikus azt akarja?
jozefk 2007.04.18. 23:41:20
ha már a politikai kultúrát belekeverted, akkor azért említsük meg a Kazcinsky-fívérek (remélem jól írtam) ámokfutását, amin egész Európa röhög, és 2 évvel ezelőtti, illetve a mostani ukrán belpolitikai helyzetet, ahol a narancsos forradalom után megválasztott, elvileg demokratikus államfő amint úgy érzi, hogy az azóta módosult összetételű parlament megnyírbálhatja a jogkörét, válaszul fel akarja oszlatni azt :))
Utolsó beszólások