A sakk szép játék. Megvan benne minden bábunak a szerepe, a saját lépésszabályai, más mezőkön erős egy futó, máson egy bástya vagy egy huszár. Minden helyzet újabb és újabb fejtörést igényel, minden helyzetben más bábu lehet az erős, és néha a vezér is áldozatul esik a játszma érdekében. Igazi stratégiai gondolkodást igénylő sport.
Kishazánk politikai elitjének sakktábláján viszont úgy tűnik, a két királyon kívül kizárólag gyalogok szerepelnek (népiesen: paraszt). Azokat gond nélkül lehet csereberélni, ezen a mezőn is ugyanannyit érnek mint a másikon (szart se), ha elesik egy-kettő, mindig van belőle tartalék. Értéktelen, csereszabatos, minden poszton helytálló bábuk. És semmi más céljuk nincs, mint a másik királyának bemattolása. Nincsenek kis csaták. Minden gyalog egyszer király akar lenni. Eljutni a nyolcas mezőig. Vagy az egyesig. És visszafelé nincs út, előbb-utóbb mindegyik elesik. Király ugyanis csapatonként csak egy lehet.
Kiválóan példázza ezt a helyzetet a mai kormányátalakítás, avagy helycserés támadás másnéven. Feri fordult egyet az ágyban, és megkavarta a gyalogokat (népiesen: paraszt). Ezt ide rakjuk, azt oda, itt se ér semmit, ott se. Azt a Moncsicsigyalogot (népiesen: Moncsicsiparaszt) eltesszük a H5-re, ott talán kevesebb kárt okoz. A Gyurigyalog (népiesen: Gyuriparaszt) az kedves nekem, mögé sáncolok mindig ha kell, maradjon a C2-n. Illetve mégse, tegyük inkább a B2-re. Gordongyalogot is előretoljuk egy mezővel, mondjuk legyen ő az E3-n. Az olyan központi hely, mégiscsak. Univerzális, cserélhető bábuk ezek, oda rakom őket, ahova akarom. Gyalogok (népiesen: paraszt), én pedig király vagyok.
Hát, Feri, ezért kár volt. Mert azt azért kevesen hiszik el ebben az országban, hogy csupa univerzális tudású zseni, csupa polihisztor ül a kormányban. Főleg, hogy Lamperth Mónika a belügyek és a területfejlesztés után a munkaügyhöz és a szociális ügyekhez is ért. Tudjuk, tudjuk, a politika külön szakma, és aki politikusnak jó, az bármilyen poszton beválik. Ugyan már, királylány.
Mert akkor miért nem húzott el a vérbe most Kóka János? Na nem az ÁFA-ügye miatt, persze hogy nem. Ebben az országban iparszerűen mindenki úgy csalja az áfát, mint sátoros cigány az ittapiros-holapirost. Nem egyszer jártam már úgy én is, hogy amint megemlítettem számlaigényemet, egyből nettóra változott az addig bruttóban emlegetett ár. Ebből és kishazánk iparosainak jó része. Nem ezért kellett volna Jánost elhajtani. Hanem azért, ahogy ezt a helyzetet kezelte. Hogy előhúzott egy gyanús számlát, amiről seperc alatt kilógott, hogy az adott étteremben nem is olyan gépi számla készül, ráadásul az ominózus ügy nem akkor és nem is ott történt. Ha Kóka ehelyett azt mondta volna, hogy nem is tudom, miről beszélnek, sose történt ilyen, másnapra-harmadnapra senki nem emlékezett volna semmire. De nem, János ennél pengébb akart lenni, előrántott a zsebéből egy számlát (pedig ő sose kér áfásat étteremben, ő mondta), vagyis házhoz ment a pofonért. Ilyet egy magára valamit is adó poltikus nem tesz. Levesbe vele.
Vagy akkor miért nem húzott el a vérbe Laperth Mónika, akinek egész eddigi miniszterkedéséből semmi, értsd: semmi nincs, amire tíz átlagmagyarból akár csak kettő emlékezne, leszámítva a férj állítólagos kapcsolatait Kulcsár Attilával. Vagy miért nem húzott el a szintén tökéletesen semmit sem csináló Göncz Kinga? He? Mert jó politikusok? Egy nagy lószart. Azért nem, mert egy SZDSZ-elnököt a kormányból nem lehet kiakolbólítani, Lamperth mögött ott van egy-két erős szoci lobbicsoport, Göncz Kinga meg kell ajándéknak Árpi bácsi felé. Ezért nem.
Szóval megindult a kormányátalakításnak nevezett helybenjárás. A Nagy Vezércsel, aminek az a lényege, hogy buzgón kommunikáljuk a nagy semmit. Hírt csinálunk a változatlanságból, dinamizmusnak mondjuk a toporgást. Ennyi gyaloggal persze megtehető ez, és ugyanígy megy - ne legyenek illúzióink - a másik oldalon is, de ennek a nagy játszmának egyre inkább afelé hajlik a végjátéka, hogy az ország fog mattot kapni. És akkor már kurvára midegy lesz, ki vezette a sötét és ki a világos bábukat.
Utolsó beszólások