Ennyit haladt a Boros-Bochkor fúrópajzsduó azalatt a néhány hónap alatt, amióta megkezdték áldott működésüket székesfővárosunk terroirjában. 182 méterre jutott körülbelül 1340 db Demszky-fotó (Hagyó Miklóssal), 14 db TV-snitt Demszkyvel (és Hagyóval), 167 újságcikk, rádióriport és legalább ötször ennyi blogbejegyzés. Szóval tudunk élni, annyi szent. Ilyen ez a négyes metró: kicsit (azaz nagyon) lassú, kicsit (azaz pofátlanul) PR-ízű, de a mienk.
Hétvégén volt szerencsém oda-vissza megjárni kocsival Fiumét. Na a horvátok, azok fúrnak. Csak Zágrábtól Fiuméig az utóbbi 4-5 évben felhúztak vagy 20 komplett alagutat, nagyjából ugyanennyi viaduktot, és ezekre (-be) vagy 150 kilométernyi autópályát (meg Splitig még újabb 230-at). Ez van akkor, amikor a fúrópajzsokat nem elnevezik, meg nem fényképeztetik magukat vele, hanem arra használják, amire való: fúrnak vele. Meg ahol az utakat se úgy építik, hogy 3 évig csak közbeszereztetnek vadul, majd egy évvel a választások előtt avatnak méterenkint. És ott az alagutak meg viaduktok elnevezéséről sincs ám vita, mert minden újabb névötletre jut egy újabb viadukt.
Ja, persze ott nem azzal van mindenki elfoglalva, hogy kinek is a kurvanyját.
182 méter
2007.06.27. 07:52 Malbex
Címkék: budapest politika horvátország autópálya hagyó miklós demszky gábor fúrópajzs
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://baljobb.blog.hu/api/trackback/id/tr68106575
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó beszólások