Bal-Jobb

Első pártelnöki beszédét Gyurcsány arra a szálra fűzte fel, hogy az "Új baloldal" csak akkor lehet sikeres és akkor képviselheti legjobban a reformokat és a reformpolitikát, ha egyszer s mindenkorra szakít Kádár Jánossal és mindazzal, amit a népnyelv kádári hagyománynak nevez. Mi több, odáig ment, hogy ezt a szakítást a provizórikus 2010-es választási győzelem első számú feltételévé emelte.

Távol álljon tőlem, hogy itten Kádárt istenítsem, mert természetesen én sem kívánom vissza a Kádár-korszakot, de ha egy állítólag szociáldemokrata politikus a neoliberális reformokat magyarázandó egy minden hibájával és bűnével együtt mégiscsak baloldaliként elhíresült mumust keres, akkor ott valami el van kúrva. Nem kicsit, nagyon.

Kádár országában ugyanis Kádárral menni szembe, ez legalábbis bátor próbálkozás. Mert ezáltal először is a Kádár-rendszer talán legmaradandóbb emléke, a szociális biztonság kerül virtuálisan zárójelbe, de inkább célkeresztbe. És ha ezzel együtt a választó napi szinten is folyamatosan tapasztalja a kormányzat irányából a szociális háló lyuggatását és szabdalását, akkor hamar felsejlik benne, hogy talán nem véletlen ez a látványos és hirtelen anti-kádárizmus sem. Mert ahogy nem helyes minden gondoskodást állam bácsi nyakába varrni, ugyanúgy nem helyes az állampolgárt teljes mértékben magára hagyni sem, mint ahogy ez most történik. Ha nem fizetsz, megdöglesz. Vizitdíj, ágydíj, tandíj, levegődíj, gyaloglási pótlék a benzin jövedéki adójának kipótlására, lassan mindennek ára van, csak nehogy a nagy reformkodásban odáig jussunk, hogy már annyi pénz sem marad az állampolgárnál, amit adóként beszedhetünk tőle.

Jól láthatóan a költségvetési kényszer szüli ezeket a megszorításokat, persze. Csak éppen ezt el lehetne mondani a polgároknak, bocs, elkúrtuk, te is jóval többet kerestél és költöttél, mint amit megtermeltél, hát most gatyába kell rázni az országot. A polgár pedig ezt megértené, ha nem is ölelné azonnal kebelére Gyurcsányt az egész kormányával együtt, mint azt a tékozló fiúval tette apja.

De nagyon nincs jó szájíze annak, amikor a jól láthatóan kizárólag fiskális kényszerek szülte újabb és újabb - már-már áttekinthetetlen és megjegyezhetetlen nevű - adók bevezetését büszkén, mellét verve jelenti be a kormány azzal, hogy most aztán jól odabasztunk ennek a rusnya Kádárnak. Mert ebből az jön le, hogy a szociális biztonságnak basztunk oda, mink, a kurvajófej szociáldemokraták.

És elérkeztünk megint ahhoz, amiről már szintén elmélkedtem egy sort, nevezetesen hogy fejreállított országban élünk, ahol semmi sem az, aminek látszik. Mert odabaszni a szociális hálónak és újabb adókat bevezetni a világ jobbik felén nem a bal-, hanem a jobboldal szokott, és a baloldal szokta ezt népnyúzásnak titulálni, miközben sűrűn morzsolgatja a krokodilkönnyeket szeme sarkában. Nálunk meg a baloldal hozza a neolibsi gazdaságpolitikát és húzza a nadrágszíjat, miközben az állítólagos jobboldal népnyúzásról hörög. Fene se érti ezt.

Az MSZP némi szociáldemokrata kanyar után eljutott a kommunista tervgazdálkodás istenítésétől és az állam mindenható szerepétől a totális neoliberalizmusig, mely folyamatnak vélhetően megkoronázása volt csupán Gyurcsány elnökké választása és ez az elnöki beszéd. Jó esélye van már annak, hogy a liberálisokra jutó 4-5 százalékon fog néhány év múlva marakodni az MSZP és az SZDSZ, mert lassan már semmi különbség nincs köztük, és a szociáldemokrata hajót nincs, aki kormányozná ebben az országban. Az a szép egyébként ebben a pártban, hogy a mai napig megfér benne egymás mellett Horn és Gyurcsány, míg az egyetlen valódi szociáldemokrata pártelnököt Brüsszelbe száműzték.

Csak akkor azt mondja meg nekem valaki, hogy ki az istenre fognak szavazni azok a baloldaliak, akik nem akarják vissza a kádárizmust semmilyen formában, de nem hajlandók a multinacionális tőke friedmani istenítőire sem szavazni? Választhatnak a keresztény-polgári köntösbe burkolt okkultista újkommunisták és a szocialista köntösbe burkolt neoliberális mutyisták között, vagy lesz végre egy hiteles szocdem alternatíva?