Miközben hőn szeretett miniszterelnökünk ismét belefeledkezett önmaga ünneplésébe és elmondta a nyilvánvalót (hogy tudniillik nem sikerült őt megbuktatania a Fidesznek) - Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető szájából kiesett a mai nap igazsága. Nehéz úgy párbeszédet kezdeni, hogy valaki folyamatosan támadja a másikat - hangzott az ige. És tényleg, mit mondjunk. Nehéz, ja. Hát még milyen nehéz, ha szándék sincs rá. Ha egyszerűbb egy kiadósat bazmegozni, aztán kettőt kurvaanyázni, hazaárulózni, antiszemitálni, elkúrtadozni, mint leülni és párbeszélni. Ahhoz ugyanis esetleg gondolatok is kellenének, valami koherens logikai rendszer, meg hasonlók. Oda nem elég se az árpádsáv, sem a Guevara-póló.

Nagy kár, hogy Navracsics amit kimondott, azt is csak a másikra érti és azt marasztalja érte, mint ahogy ebben az országban mindig csak a Másik a hibás mindenért. A Józsika, az törte szét a homokozólapátot a kurva kis orrával, nekem csak a kezemben volt az a lapát, esküszöm. A politika elhelyezkedett a kényelmes status quoban, Gyurcsány az egyik, Orbán a másik oldalon. Csapataik harcban állnak. A lövészárkokat megásták, a muníciót bekészítették, és perverz pöcsvakarással várják, hogy az őket vakon követő szellemi hullák és polidroidok mikor fogják egymást végleg legyilkolni. Gondolom, büszkék magukra rohadtmód, hogy mennyi idióta agynélküli rajongó követi minden szavukat. A gondolkodó ember meg csak les, és ámultan pislog ki a fejéből, hogy mekkora baromságokat képesek ezek megetetni a sajátjaikkal. Már megint és még mindig, tesszük hozzá felemelt mutatóujjal.

A szellemi hullatömeg pedig eljutott oda, hogy tények helyett már csak a saját vezérének hisz, mert hisz az mondja a tutit, tegnap is látta őtet ott fenn a színpadon (tévében, satöbbi). A kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el a pártsajtót, vagy kérdezze meg pártelnökét, frakcióvezetőjét. Aki az igazságot is úgy formálja, hogy az eszközül szolgálhasson a harchoz, melyet a fujgonosz mindenkori Másikkal vív. A fekete már nem fekete, a fehér már nem fehér, csak ha azt mondják rá, mert az érdekeik úgy kívánják. És ha a Vezér azt mondja: indulni kell, a hullatömeg indul és buzgó lelkesedéssel vívja saját kis csatáit, beszól az Interneten, naggyűl, zászlótlenget, szitkozódik, telematricázza a kocsiját, hogy mindenki lássa, melyik akolhoz tartozik. Aki mást gondol, az ellenség, az náci, az hazaáruló, az szélsőséges, az mocskoszsidó. Kinek mi tetszik, nagy a választék.

És akkor a kartácstűzben a százados kidugja a fejét a kövészárokból és nagyot rikkant: bassza meg, itt lőnek! Ők, a Másikok. A kurva anyjukat nekik, dögöljenek meg a szomszéd tehenével együtt! De hát a százados sem bibliaórára jött ide, hanem háborúskodni. Jól tudta, mikor elindult. Nem a leányegyletbe indult, nem hímzőkészlettel jött. Talán  ugyanígy rikolt, mikor nem jön, hanem megy a golyó. Csak akkor azt, hogy "tűz!". Mert a puskának sem mindegy, hogy melyik oldalán állsz. Lőnek, persze, meg mink is lövünk, bassza meg, igaz, már nem tudjuk, kire és miért, de nem is az a lényeg, hanem a lövés, a háborúskodás, a csordaszellem, az akolmeleg. A pártbeszéd, az. Mert amíg van akol és van meleg, addig lesz a Vezérnek testőre, páncélautója, hatalma és pénze. És mi nemesb cél lehet ennél?