Azon túlmenően, hogy persze elítéljük, meg jajdecsúnya, meg skandallum, annyit azért bátorkodnék én megjegyezni az ellopott Kádár-koponya kapcsán, hogy az elkövető tulajdonképpen semmi mást nem csinált, mint a társadalmi valósághoz igazította a fizikai valóságot, sőt szakrális keretbe helyezte a történetet.

Kádár ugyanis él. Ha nem is harmadnapon, de feltámadott.

Itt él köztünk a rendszerváltás minden nyűgjében, a bizonytalan hétköznapokban, az ellopott ünnepekben. A visszasírt létbiztonságban, a rend óhajtásában. A krumplilevesben. A politikai közélet minden szintjét belengi szelleme, ott figyel minden mondat mögött. Hozzá képest határozza meg magát még ma is a két vezető politikai erő. Akármekkora zsarnok volt, akárhány ember vére szárad a lelkén, még ma is hatással van ránk, a politikai életünkre, a vágyainkra, a gondolatainkra. Nem feledjük, mert nem feledhetjük. De igazából csak azért, mert ő a legfrissebb diktátorunk. Ebben az országban már annyi diktatúra és diktátor megfordult, hogy mindig csak az utolsóra emlékszünk, a többinek az eméke pedig idővel szépül. Vagy jelentkezzen az, aki szerint Mátyás király negatívabb személyiség volt, mint Kádár! Senki? Na ugye. Pedig történelmice ő sem volt az a kesztyűs kezű, meg hát adókat is szedett ám rendesen. Csak az már régen vót.

Kádár viszont most is él.

Innentől kezdve két valószínű szcenáriót tudok csak felvázolni az elkövető kilétére és indítékaira. Az egyik, hogy a Kádár János Nosztalgiaszakkör (ma Magyar Kommunista Munkáspárt néven fut) rajongója vagy tagja ásta ki a maradványokat, arra gondolva, hogy majdan zászlajukon hordozzák ők a szent balt, vezeti seregeiket, utat mutat, igazodási pontot jelent majd, és komoly szertartások közepette foglalja el végső helyét a munkásmozgalom pantheonjában, mint Corpus Communismi. A másik, hogy a "Mindenki Zsidó Aki Nem Antiszemita" Férfiegylet oszlopos tagja vagy fanja volt az illető, aki azért ásta ki a csontokat, hogy a bűn jeleként zászlórúdra tűzzék, hogy mindig lássák csapataik előtt az ellenség képét, hogy tudják, kit kell gyűlölni, s hogy a koponya végül szertartásos megbecstelenítés keretében legyen visszaküldve a munkásmozgalom pantheonjába.

Kádár ugyanis nemcsak él, de arra is képes, hogy személyével célt és utat mutasson széljobbnak és szélbalnak, hogy megosszon és így uralkodjon, majd visszatérjen oda, ahova.

Kádár országa nem változik. Csak a csontok vándorolnak.