A Harmadik Magyar Köztársaság boldog középkorában, amikor még pacsirta szólt a fán, Orbán Viktorról ellenfelei is (mert akkor még nem ellenségek voltak) elismerték gyaran, hogy ha nem is értenek vele egyet sokmindenben, azért tehetséges taktikusnak tartják. Rajongói ezt azzal tetézték, hogy őnála fifikásabb taktikust és bölcsebb stratégát még nem hordott hátán a Föld. A rajongók ugyanis általában már csak ilyenek, rajongásuk tárgyát hajlamosak egyfajta fél- vagy egészistennek tekinteni, aki félkézzel szétválasztja a vörösök tengerét, a vízből bort csinál (mit bort, egyenesen Tokajit) és halottaiból is feltámad. A stratégiai képességeit aztán némelyek vitatták, mert elsőre kevesen értették meg, hogy a stratégiából nála teljes mértékben hiányzik az ideológia, és minden előrelátását a gyakorlati megfontolás vezérli. Most viszont a népszavazással azon a vékony határmesgyén egyensúlyoz, ami a taktikát a stratégiától elválasztja, s egyelőre úgy tűnik, középtávon vesztésre áll Gyurcsánnyal szemben. Emberére akadt úgymond.

Pedig elsőre nem tűnt rossz ötletnek a népszavazás, mégha sejteni is lehetett, hogy nem fog olyan egyszerűen menni, mint azt elsőre a Fidesz-vezérkar gondolta, vagy legalábbis hirdette. A kezdeményezés körüli hajcihő ezután valószínűleg legsötétebb rémálmaikat is alulmúlta, hiszen eltelt lassan egy év a nagy bejelentés óta, s egyelőre csak annyi biztos, hogy egyszer majd lesz egy népszavazás, amiről még nem tudjuk, miről fog szólni és mikor lesz, de a kormány menesztéséhez már most látszik, hogy édeskevés. És Gyurcsány mai javaslata a közéleti domestos-csomag népszavaztatásáról végképp mattot adott a ciklusközi kormánybuktatás ábrándjainak.

A népszavazás, mint taktikai húzás eddigi tapasztalataink alapján egy dologra volt csupán jó: visszahúzta a földre és alkotmányos keretek közé szorította a jobboldal sok csáposának forradalomról szőtt álmait. Azt mutatta, hogy Orbán, ha el is megy a demokrácia kapujáig, nem rúgja azt be, és híveinek sem ezt tanácsolja. Feltehetően rájött, hogy néhány száz fradidrukker nem képes forradalmat csinálni, a többiek pedig még a jobboldalon is inkább megmaradnak a fűbehugyozós-bokorbaszarós rendszerváltás Kossuth-téri tüntetéseinél, mintsemhogy fegyverrel mennének neki a regnáló hatalomnak. A forradalom tehát érdeklődés hiányában elmarad, esőnap nincs. Erre volt jó a népszavazási kezdeményezés bejelentése, és nem másra. Mert innentől kezdve átvette a kezdeményezést a Gyurcsány-csapat és egy fifikás balos nyelvész, a Fidesz taktikusai pedig ámulatból pislogásba estek, és még azt sem vették észre, hogy tulajdonképpen házhoz mentek a lófaszért.

A hét kérdésből lett négy, majd három, majd ismét hét, majd ismét négy, ma már azt sem tudja az egyszeri halandó, hogy tulajdonképpen hány kérdésről lesz itten népszavazás, nemhogy azt tudná: miről. Ennek ellenére azért a Fidesz bizakodó: már az első 48 órában 400 000 (igen, négyszázezer) aláírást akarnak összegyűjteni, ami még összességében sem kis teljesítmény, nemhogy kérdésenként. Még akkor se, ha egyébként mindenki aláírja azt nagyon szívesen, hogy ne kelljen vizitdíjat fizetni, mag kórházi napidíjat, meg tandíjat se nyilván, mint ahogy simán aláírná azt is akárki hogy ne kelljen adózni, legyen ingyen a sör és a virsli, kolbászból a kerítés, valamint mindenkinek adjon az állam munkát, kenyeret. Kádár népe ugyanis ilyen, nekünk az kell, hogy mindent az állam adjon, mert hát azért fizetünk mink adót, ugye. Még jó, hogy az adózást úgy általában megszoktuk, bár az elmúlt évben végzett APEH vagyonosodási vizsgálatok sikermutatói valahogy ebbéli hitemet is erőst kikezdik néha.

Szóval bizakodás van éppen a Fidesznél, még dörzsölgetik is a markukat a Zuschlag-ügyön felbuzdulva (hej, lemennek a komcsik 15 százalékra), mikor is ez a hórihorgas nagyorrú egyszer csak alőáll azzal, hogy akkor most ő is odadobna néhány kérdést erre a népszavazásra, és ezeknek most ippeg aktualitásuk is van, ugye. Mert amíg a jobboldalon ment a marokdörzsölgetés és néhányan már hűtötték be a pezsgőt, Gyurcsányék olyan megoldást találtak a Zuschlag-ügyre, amivel ha jól játszanak, a népszavazás vitorlájából is kifogják a szelet. Akkor pedig nyílt sisakkal mehet a két nagy párt a 2010-es választások elébe, vagy legalábbis esélye se lesz Orbánnak arra, hogy a népszavazásból bármit is kifacsarjon. Ergo elvesztegetett két évet a ciklusból. A domestos-csomag ugyanis nem egyszerű figyelemelterelés volt (mint anno Medgyessy közjogi agymenései), hanem egy jól kidolgozott kommunikációs és politikai taktika bevezetése, aminek nagyjából látható, hogy mi lehet a kimenete, és hogy melyik kimenet milyen áldozatokkal fog járni.

A domestos-csomag jóslatom szerint nem fog átmenni az Országgyűlésen, mégpedig a kormánypártok ellenszavazatai miatt. A Fidesz ugyanis taktikusan belátja, hogy ha nem megy át és Gyurcsány népszavazásra játszik, akkor abból bizony népszavazás lesz, mégpedig akár egy napon és egy lapon az övékkel, ezzel pedig csak veszíthetnek. Meg fogják tehát szavazni, ha a vitában el is fogják mondani, hogy ejnyebejnye, meg hazugság, meg Balatonőszöd. Kormánypárti oldalon pedig egyértelműen az a cél, hogy ne menjen át, mert akkor abból népszavazás lesz, mégpedig akár egy napon és egy lapon a Fidesz népszvazásával, és a domestos-csomag elkaszálása miatti kommunikációs veszteséget nagy mértékben ellensúlyozza a népszavazás sikerre vitele. Ráadásul épp elég polgármester is van a padsorokban ahhoz, hogy már csak személyes érintettségből se szavazzanak a saját zsebük ellen. Majd a MaSzoP bedob egy-két szakmainak tűnő kifogást, hogy persze elviekben egyetértünk, de ebben és abban máshogy kéne, a vége pedig az lesz, hogy a parlament elkaszálja Gyurcsány tisztaságcsomagját. Gyurcsány legnagyobb örömére, tegyük hozzá. És akkor bizony népszavazás lesz. Akár egy napon és egy lapon. Kormánybuktatás pedig ezzel elnapolva. Esőnap 2010-ben, tavasszal.

Gyurcsány eddig is hajlamos volt extrém húzásokra, ez a taktika pedig már a vabankra játszás tipikus esetének tűnik. Nyilván közrejátszik benne az is, hogy Gyurcsány és stábja eleddig nemhogy legyőzni nem tuda az MSZP lobbicsoportjait, de egyenesen beszorult közéjük, és veszteni valója már alig akad. Akkor pedig nem számít neki akárhány MSZP-s képviselő beáldozása sem, ha egyébként a történetnek az a vége, hogy Gyurcsány, mint a magyar közélet Augiász-istállójának Herkulese, odacsap a korrupciónak vasököllel, s egyben pártok felett lebegő entitássá kezd válni, aki ha kell, leveri a sajátjait is. És akkor minden más csupán a szent cél (azaz a hatalmon maradás) érdekében odavetett áldozat, ami úgyis megtérül. Vezércsel, ami bejöhet.

Kérdés, hogy mit szól ehhez az ország.

PS.: Hogy a Fidesznél észrevették a kezdeményezés fontosságát és súlyának megfelelően kezelik, arra intő jel, hogy a Magyar Nemzetben Csermely Pétert küldték rá a témára némi amortizációs szándékkal.