Bár anno a szoci kormány harsányan és nem titkoltan politikaitőke-kovácsolási célzattal jelentette be, hogy a sanda és titkolózós Fidesz-kormány után ismét lesznek jegyzőkönyvek a kormányülésekről, most hirtelen államtitok lett az a jegyzőkönyv, melyben hazánk vezetői épp a gyerekpornó ügyében hoztak az utókor számára is tanulságos döntést. A politikai pedofíliát (© Rogán) tehát sumákolással is tetézik, ami ellen - úgy is, mint a "kormányüléseket élő közvetítésben a főműsoridőbe"-mozgalom szellemi atyja és egyben egyetlen tagja - tiltakozni vagyok kénytelen.
Na de nem oda Buda, a nyilvánosság nem átverhető. Titkos munkatársaink konspiratív eszközökkel ugyanis hozzájutottak az ominózus jegyzőkönyvhöz, ezért azt most teljes valójában közzétesszük itten, a polgárok szexuálpszichológiai okításának explicit szándékával.
A jegyzőkönyv
2007.02.28. 14:37 Malbex
Címkék: politika gyurcsány kormány gyurcsány ferenc szekeres imre kóka jános lamperth mónika szilvásy györgy államtitok petrétei józsef göncz kinga
Szólj hozzá!
Demcsáknorrisz
Jó bigéket a közigazgatásba mozgalom
2007.02.27. 22:58 Malbex
Címkék: politika bulvár kormány demcsák zsuzsa kormányszóvivő
No, megérkezett az ehavi kormányszóvivőnk is, bár ezúttal egyfajta stílusváltásnak vagyunk szemtanúi. A száraz és barátságtalan arcú Dancs (Danks) Emese után a fehérneműs fotóiról és a Tonik minden kritikán aluli műsorvezetéséről elhíresült Demcsák Zsuzsa fogja ezentúl a polgárok számára megjeleníteni az újabb adókat és megszorításokat.
Bár esztétikai énem kifejezettem elégedetten csettint a csere láttán (már várjuk is a pinavillantásokat), kénytelen vagyok azért lassan elmondani, hogy mindenki értse:
EDDIG-SEM-A-SZÓVIVŐ-SZEMÉLYE-MIATT-NEM-SZERETTÜK-
-A-MEGSZORÍTÁSOKAT
Ugyanis a megszorításokat ab ovo nem szeretjük, főleg akkor nem, ha előtte három évig hazudták nekünk, hogy nincs is rájuk szükség. És ezen nemcsak Demcsák, hanemcsák norrisz se tudna segíteni. Hacsak nem rúg körbepörgősen fejbe mindenkit. Akkor meg már inkább a jó csaj legyen, na.
Bár esztétikai énem kifejezettem elégedetten csettint a csere láttán (már várjuk is a pinavillantásokat), kénytelen vagyok azért lassan elmondani, hogy mindenki értse:
EDDIG-SEM-A-SZÓVIVŐ-SZEMÉLYE-MIATT-NEM-SZERETTÜK-
-A-MEGSZORÍTÁSOKAT
Ugyanis a megszorításokat ab ovo nem szeretjük, főleg akkor nem, ha előtte három évig hazudták nekünk, hogy nincs is rájuk szükség. És ezen nemcsak Demcsák, hanemcsák norrisz se tudna segíteni. Hacsak nem rúg körbepörgősen fejbe mindenkit. Akkor meg már inkább a jó csaj legyen, na.
Szólj hozzá!
Gyurcsány elkúrta. Megint.
2007.02.27. 12:58 Malbex
Címkék: politika mszp gyurcsány gyurcsány ferenc kádár jános baloldal
Első pártelnöki beszédét Gyurcsány arra a szálra fűzte fel, hogy az "Új baloldal" csak akkor lehet sikeres és akkor képviselheti legjobban a reformokat és a reformpolitikát, ha egyszer s mindenkorra szakít Kádár Jánossal és mindazzal, amit a népnyelv kádári hagyománynak nevez. Mi több, odáig ment, hogy ezt a szakítást a provizórikus 2010-es választási győzelem első számú feltételévé emelte.
Távol álljon tőlem, hogy itten Kádárt istenítsem, mert természetesen én sem kívánom vissza a Kádár-korszakot, de ha egy állítólag szociáldemokrata politikus a neoliberális reformokat magyarázandó egy minden hibájával és bűnével együtt mégiscsak baloldaliként elhíresült mumust keres, akkor ott valami el van kúrva. Nem kicsit, nagyon.
Távol álljon tőlem, hogy itten Kádárt istenítsem, mert természetesen én sem kívánom vissza a Kádár-korszakot, de ha egy állítólag szociáldemokrata politikus a neoliberális reformokat magyarázandó egy minden hibájával és bűnével együtt mégiscsak baloldaliként elhíresült mumust keres, akkor ott valami el van kúrva. Nem kicsit, nagyon.
Szólj hozzá!
Hetvenöt százalék
2007.02.24. 19:32 Malbex
Címkék: politika mszp gyurcsány gyurcsány ferenc bullshit
Nemzetünk hőn imádott vezetője csak akkor szeretne az MSZP elnöke lenni, ha legalább 75 százaléknyi szavazatot kap. Egyedüli jelöltként.
No igen, ha nincs ellenfél a pályán, én is tudok focizni. Akár három-nullra is nyerek. Simán. Csak azt nem értem, miért nem ragaszkodik imádott vezérünk a 105 százalékhoz. Abban legalább volna gyakorlat, meg minden.
Osztják a cédulákat az MSZP kongresszen.
No igen, ha nincs ellenfél a pályán, én is tudok focizni. Akár három-nullra is nyerek. Simán. Csak azt nem értem, miért nem ragaszkodik imádott vezérünk a 105 százalékhoz. Abban legalább volna gyakorlat, meg minden.
Osztják a cédulákat az MSZP kongresszen.
Szólj hozzá!
Politikának látszó tárgy (I.)
Évértékelek én is akkor már
2007.02.12. 14:43 Malbex
Címkék: politika mszp fidesz szdsz mdf populizmus kdnp jobboldal zavargások kádár jános reformok baloldal
A mostani hét az évértékelések hete. Értékeli a tavalyt Gyurcsány, Orbán, hazánk nagyjai közül tehát én sem engedhetem meg magamnak, hogy ne mondjam el, mitől van tele mostanában a tököm, mitől tekintek úgy erre a hazai politikának nevezett valamire, mint a ketrecbe zárt majmok párzási és egyéb küzdelmeire. Mert "tézisem lényege" (hoppá, ezt a szófordulatot Csepeli György ex-államtitkártól loptam, utólag is elnézést), hogy hazánk politikai küzdelmeiben semmi sem az, aminek látszik. Sem a bal-, sem a jobboldal, sem a reformok, sem a tiltakozások. Látszatország látszatpolgárai vagyunk, akik mennyei mannaként zabáljuk az arcunbka dézsával öntött politikai marketinget, miközben nem is nagyon érdekel minket, hogy mi az isten mozgatja ezt az országot valójában.
Szólj hozzá!
Dózsa György bosszúja
2007.02.08. 13:09 Malbex
Címkék: fidesz torgyán józsef kisgazdák
Most aztán kocoghatnak a térdek a Fidesznél: politikába történő visszatérésének első jelentősebb lépéseként Torgyán József "sztárügyvéd" méretest rúgott a kordonbotrány miatt amúgy is büntetőjogi kategóriákkal flörtölő pártba, miszerint a dezertőrök pártjának nevezte őket. És ha valakit a rózsadombi dózsagyörgy ledezertőröz, annak bizony a napjai meg vannak számlálva. Emlékszünk még a kisgazda harminchatokra? Fel tudunk sorolni belőlük kapásból mondjuk csak hármat? Na ugye.
Reszkess, Fidesz! A Torgyán visszatér!
Reszkess, Fidesz! A Torgyán visszatér!
Szólj hozzá!
Játszótér
2007.02.08. 07:30 Malbex
Címkék: politika orbán gyurcsány gyurcsány ferenc kossuth tér orbán viktor rogán antal
Ha jobban belegondolok, nem is olyan rossz ötlet a Kossuth térből egy gigantikus játszóteret csinálni, ahogy azt Rogán Antal bulvárosi polgármester képzeli. Egy hatalmas homokozó, az kellene oda. Együtt lapátolhatna a Vikike és a Ferike, legalább dolgoznának is először életükben. Építenének egy nagy homokvárat, amit aztán Ferike megreformálna, Vikike pedig lerombolna, majd a homokozólapáttal körbekergetné azt a népnyúzó Ferikét a gangon. Aztán szépen bemennének a Házba, és szavaznának. Helyreállna a világ rendje.
Szólj hozzá!
Simicskó István for prezident
2007.02.07. 20:48 Malbex
Címkék: politika fidesz mdf kdnp simicskó istván
Legkevésbé a kereszténységet politikai ideológiának tekintő KDNP politikusától várná az ember, hogy a józan ész érdekében akár olyanokat is mondjon, amilyeneket ma jobboldalon nem szokás. Még akkor se, ha az illető történetesen eddig is (már KDNP-s időszaka előtt) a Fidesz normálisabb, kultúremberhez jobban hasonlító vonulatához tartozott. Mert Simicskó István bizony olyant mondott, amit a Magyar Hírlap (úgy is mint mérsékelten konzervatív napilap vagy mi akar lenni) is csak lapszéli félflekkesben mert megírni. Idézem azért szó szerint a cikket:
1 komment
Farkast kiáltani
2007.02.07. 20:39 Malbex
Címkék: politika mszp zavargások kossuth tér szélsőjobb szilvásy györgy
Az a baj, hogy Szilvásy György hiába próbálkozik ismét elővenni a szélsőjobbos veszéllyel való riogatás kommunikációs mellébeszélését, már senki nem hisz neki. Mert mindössze csak a tapasztalatnak és a józan észnek mond ellent, amit ma előhozott a kordon fenntartásának indokaként. Eddig ugyanis akárhányszor kiesett szélsőjobboldali veszély Szilvássy szájából, az sosem volt igaz. Így már akkor se hinnénk el neki, ha történetesen most tényleg fenyegetne az okkultista-szentkoronatanos-béközépes reakció. Ráadásul ha igaz lenne, akkor se a kordon lenne a megoldás ez ellen, hanem a hatóságok törvényes, de kőkemény fellépése. A kordont semmi perc alatt tudja szétzúzni egy ilyen banda, ha komolyan gondolja.
Így jár, aki állandóan farkast kiált.
Így jár, aki állandóan farkast kiált.
Szólj hozzá! · 1 trackback
A vasprefektus jólmegmondja
Gergényi termelési beszámol
2007.02.06. 21:27 Malbex
Címkék: budapest politika rendőrség zavargások gergényi péter
Aki ma nagyon figyelt, az megtudhatta Gergényi Pétertől, mi volt 2006-ban a rendőrség fő problémája. A fluktuáció, meg a szűkös anyagi helyzet, az.
Utolsó beszólások